Megjelenés

Első megjelenésünk

Kilincscica meséi 2016 ősze óta jelennek meg a Dörmögő Dömötör oldalain. Az együttműködésnek/megjelenésnek köszönhetően gyermekek ezrei olvashatták már Kilincscicáék vicces, tanulságos meséit.

Legutóbbi számukban Kilincscica és a nagy édességhepaj címmel arról olvashattok, hogy bizony előfordulhat, hogy valaki rossz dolgot cselekszik, de attól ő még nem biztos, hogy rossz.

Részlet a meséből:

” – Hinta-palinta! – lengette meg magát jó erősen, majd a harmadik lengetésnél már le is csúszott a gyerekszoba padlójára. Megmozgatta elgémberedett végtagjait, tekert egyet jobbra, kettőt balra, megrázta jobbra, aztán balra, és láss csodát, a zsibbadtság már ki is állt a lábából. Fürgén felugrott a kisszékre, a kisszékről az asztalra, az asztalról az ablakba, futtában magára tekert még egy hatalmas sálat, és már kint is termett a külső párkányon. Ahogy fent álldogált és barátait várta, a ház bejárati kapuja mögül érdekes fények táncjátékát pillantotta meg. Fehér, arany, kék és lila, és piros, és zöld, és aztán újra fehér-arany-kék színek váltakozva türemkedtek be az ódon ajtó repedésein keresztül, pont annyira, hogy Kilincscica érdeklődését felkeltsék a sejtelmes fények. Kinyitotta a kaput, és a fényeket tovább követve a Fintorka utca és a Nagyböhöm tér sarkán álló Megkívánsz Édességbolt előtt találta magát. A kis bolt – máskor  egyszerű kirakata most  – hatalmas fényárban úszott, bentről vidám és hangulatos zene  szűrődött ki.”

A mese folytatását a Dörmögő Dömötör januári számában olvashatjátok.

Dörmögő Dömötör